Barbara

Az ember néha kisebb-nagyobb kitérőkkel találja meg a hivatását. Így volt ez velem is. Az első gyermekem születésekor még nem is álmodtam az alapítványról, így számára bölcsődét kerestünk, mikor részmunkaidőben visszamentem dolgozni. Ahogy nekem fontos volt, hogy hol és milyen kezek között hagyom a gyermekeimet, úgy ezt természetesnek veszem a hozzánk érkező szülőktől is.

Szilvi

Azért választottam a kisgyermekekkel foglalkozást, mert mindig nagyon jól éreztem magam a gyerekek között. Magamat is örök gyermeknek vallom, imádok játszani, bolondozni. Ezen kívül mindig is érdekelt a gyerekek fejlesztése. Lelkesít, ha látom csillogó szemüket, örömüket, amikor megcsinálnak valamit, amit korábban nem tudtak. Lázba hoz olyan feladatokat keresni számukra, amely egyszerre okoz örömet, és közben új tudás birtokába is kerülnek.