Barbara
Családi bölcsőde vezető

Az ember néha kisebb-nagyobb kitérőkkel találja meg a hivatását. Így volt ez velem is.

Biológia-környezetvédelem szakos tanárként végeztem, de a szakpárosításom nem volt túl keresett, így miután végeztem, egy multinacionális cégnél helyezkedtem el, ahol több mint 7 éven keresztül dolgoztam logisztikai majd környezetvédelmi területen. 2004 tavaszán a multis múlt után azt kerestem, hol a helyem a kenyérkereset vonatkozásában. Egy baráti összejövetelen érdekes irányt vett a társalgás, ami kijelölte egy alapítvány létrehozásának útját. Az akkor jelenlévők nagyon különböző szakmákból jöttek, eltérő motivációkkal rendelkeztek: volt köztünk gépészmérnök, aki a kisgyermekellátás felé kacsingatott;  tanár, aki fontosnak tartotta a családi élet támogatását; vállalkozó, aki azt mondta, hogy a szabad idejében szívesen segítene időseknek; és gyógypedagógus, aki az édesanyja halálakor elhatározta, hogy valamikor hospice szolgálatot szeretne létrehozni vagy ahhoz csatlakozni. Látszott tehát, hogy a tervezett célok és tevékenységek felölelik az egész életet, a születéstől a halálig. Akkortájt egy kedves ismerősünk elkezdett játszani a szavakkal, s egyszer csak felmerült a pirkadattól alkonyatig szópár, amely aztán az alapítvány neve is lett. Az alapítvány első tevékenységei között szerepelt egy családi napközi létrehozása 2006-ban, majd egy újabb 2009-ben. Mind az alapítvány, mind a családi napközik létrehozásában jelentős részt vállaltam, és a célok, tevékenységek megvalósításában, fenntartásában azóta is aktívan részt veszek.

Az első gyermekem születésekor még nem is álmodtam az alapítványról, így számára bölcsődét kerestünk, mikor részmunkaidőben visszamentem dolgozni. Annak ellenére, hogy szépen kialakított környezettel, figyelmes emberekkel találkoztunk, mégis úgy éreztem, hogy azt a hangulatot, azokat a dolgokat, amiket otthon tőlem megkapott a fiam, a bölcsiben sajnos nem fogja. Féltettem, aggódtam azért, hogy a bölcsőde és az én legjobb szándékaim ellenére sem lesz jó helyen. Ezért egy ismerősünk segítségével a délelőttöket mégis otthon tölthette, aztán déltől újra vele voltam.

A második és harmadik fiam már a családi napközibe járhatott, s bár nem voltam mindig a csoportban a sok alapítványi háttérmunka miatt, mégis a közelükben voltam. Ez nekik és nekem is sokat jelentett és azóta is arra ösztönöz, hogy a hozzánk érkező gyermekek úgy jöhessenek a családi bölcsibe, mintha a második otthonukba mennének reggelente.

Ahogy nekem fontos volt, hogy hol és milyen kezek között hagyom a gyermekeimet, úgy ezt természetesnek veszem a hozzánk érkező szülőktől is. Sem én, sem a kollégáim nem vagyunk tökéletesek, néha követünk el hibákat, de azt bizton kijelenthetem, hogy szándékunkban áll a tőlünk telhető legtöbbet megtenni az apróságok örömteli és biztonságos bölcsiben töltött órái és a szülők bizalma, nyugalma, elégedettsége érdekében. A munkámban mindennél többet jelent számomra, mikor látom a gyerekeket elmélyülten vagy felszabadultan játszani, mikor örülnek valami új készségüknek, mikor távolba merülő szemmel, mozdulatlanul hallgatják a mindennapos énekszót, vagy amikor kacagva, örömmel mozdulnak spontán, saját késztetésből a lehető legsokfélébb módon. Ezt az örömöt tovább táplálja bennem az a tudás, hogy mindezek a legjobb módon járulnak hozzá az érzelmi, testi, mentális fejlődésükhöz, a boldog felnövekedésükhöz.

 

Egy jó hozzászólás jó lenne

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük